Idén tavasszal kötött foglakoztatási paktumot a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és fejlesztési ügynöksége, Debrecen Megyei Jogú Város, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal,...
Az EvoBus Hungária Kft. és az ITK Holding Zrt. képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá, amely alapján új buszokat gyártanak majd a hajdú-bihari megyeszékhelyen.
A PURE COSMOS Interreg Europe projekt munkacsoport találkozóján megyei szakértői csoport alakult a kis- és középvállalkozások fejlesztésének támogatására, mindez az adminisztratív ...
A Debreceni Egyetem által meghirdetett Szakemberek Betegeink Biztonságáért (SZEBB) című kezdeményezéshez a hajdú-bihari háziorvosok több mint 80 százaléka csatlakozott.
Augusztus 27-én immár harmadik alkalommal megrendezi a Hajdúszoboszló Rhinoceros Amerikai Football Sportegyesület a Nagy emberek a kisemberekért! jótékonysági amerikai focigálát.
Augusztus 5-6-7-én rendezik meg a III. Hajdúk Világtalkozóját Hajdúnánáson, a rendezvény fővédnöke Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter.
Öt ország, Anglia, Dánia, Hollandia, Németország és Olaszország 25 csapata méri össze tudását és erejét augusztusban a MITAS Traktorhúzó Európa Kupa keretében.
Az 50. Hortobágyi Lovasnapok ünnepélyes megnyitóján jelentették be lovasközpont megépülését, amely Hortobágy-Mátán lesz. A tervezés előkészítése már megtörtént.
A Smart Innovation Living Environment projekthez kapcsolódó innovatív fejlesztéseket, közbeszerzéseket, illetve konkrét példák segítségével mutatták be hol tart most ez a program.
Június 24-én, Hajdúböszörményben tartották a közgyűlést, ahol a város polgármester is bemutatta a várost, legújaibb fejlesztéseit és jövőbeni terveit.
Bereginé Szegedi Hajnalka független jelöltet választották a hajdú-bihari település új polgármesterének vasárnap - közölte a helyi választási iroda vezetője, Juhász Marica.
A hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium partneriskolája lett a Debreceni Egyetem, Gömöri József igazgató vette át az ezt tanúsító táblát Maticsák Sándortól, a Debrec...
A 100 százalékos tualjdonban lévő nonprofit fejelsztési ügynökség a városháza épületében kapott helyet.
A kormány 400 millió forintot biztosított a két telep felszámolására. A hortobágy helyszínről 1893 tonna, a debreceniről 673 tonna veszélyes hulladékot szállítottak el.
Az idei 160 milliárd forint helyett a jövő évi büdzsé tervezetében 280 milliárd forintot terveznek a kiemelt közúti fejlesztésekre - írja a Világgazdaság.