Mint ismert, a debreceni tömegközlekedés szervezését 2009. július elsejétől a DKV Zrt. végzi majd. Ehhez a cég 140 új Volvo márkájú buszt vásárol. Ebből első körben hét darab már m...
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke napirendelőtti felszólalásában a Bajnai-kormány válságkezelésének hibáiról, az embereket és az önkormányzatokat érintő ellehetetlenítésről beszélt.
Az önkormányzat régi terve, hogy a Nyíl utca és a Hadházi út kereszteződésében, a város egyik legforgalmasabb csomópontján körforgalmat alakíttasson ki. Az önkormányzat pályázaton ...
2009 júniusának végére elkészül az új, több mint két kilométer hosszú kerékpárút Debrecenben a Jerikó utcától egészen a Nagypiacig.
Továbbra is Debrecennek van az egyik legjoobb esélye arra, hogy megépítse Európa egyetlen spallációs neutronkutató központját. Ehhez azonban nemzetközi összefogásra, a szomszédos o...
Az illegális szemétlerakatokat kell közmunka keretében eltüntetniük azoknak a szabálysértőknek, akik többszöri felszólításra sem fizetik meg a rájuk kiszabott bírságot. Ezzel elke...
Debrecenbe látogatott a magyarországi kazah kulturális nagykövet abból a célból, hogy együttműködést kezdeményezzen a várossal. A közép ázsiai ország és a cívisváros kapcsolata el...
Lezárult az a szavazás, amelyen az Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont új kabala kiselefántjának keresett nevet. A márciusban az www.aquaticum.hu oldalon meghirdetett szavazásra minte...
A kor elvárásainak megfelelő, magas színvonalú technikai eszközökkel felszerelt hangstúdió nyílt a Kölcsey Központban. A helyiség lemezfelvételek mellett koncertek rögzítésére is a...
A Város Napja alkalmából az önkormányzat ünnepi közgyűlést tartott, melynek keretében a testület hagyományosan díszpolgári címet, Pro Urbe-, Mecénás- és Sajtódíjakat adományozott, ...
Igazi jamboree hangulat és bőséges kínálat jellemezte a világ ízeinek randevúját április 3-án a Debreceni Egyetemen.
Új, korszerű genetikai laboratóriumban vizsgálják a daganatos betegségben szenvedő és fogyatékos gyermekeket a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában.
A debreceni tömegközlekedésben nyártól történő szolgáltatóváltás lebonyolítására, a felmerülő részfeladatok ellátására kötött együttműködési megállapodást a Hajdú Volán Zrt. és a d...
Magyarországon először alakult regionális politikai, területfejlesztési kihelyezett tanszék a Debreceni Egyetem és az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség együttműködésén...
A DKV Zrt. nosztalgiajáratot indít a Debreceni Művelődési Központban 2009. április 1. és április 4. között rendezendő Debreceni Közlekedési Expó alkalmából.